Tegnap Miskolcon a februári hideg
a fő utcán könnyezte szemem,
de a metsző szélen is átsüvöltve
egy dalt dúdolt a szívem.
Hozzád siettem épp, a Szinva felé,
lelkemben víg, könnyed szólamok,
és akkor a kockakőre fagyott köd
megzabolázta a dallamot.
Csillogó hópihék ördögi tánca
fehér lepedőt terített elém,
az avasi templom harangjátékát
messzire sodorta a támadó tél.
Este a szűz hóban, a ránctalan tájon
messziről szikrázik két fagyott lábnyom,
az egyik a tied, a másikat én hagytam
emlékül a télnek, és egy dúdolt dalnak.