Nobukta (versek)
A padlás
Ocsenás Gábor





























A padlás, megőrzi
 a régi formákat is,
 hisz látom, mikor a
 rozoga, imbolygó
 falépcső tetején
 megállok, és szinte
 beesem a térbe.
A több évtizedes
 pókháló, mint egy
 hajszálvékony celofán
 tekeri körbe az időt.
Belépve, hangos
 gyermekzsivaj, kemény,
 elhangolt, negyven éve málló,
 zongorahang üdvözöl,
  erősödő emlékeim felől.
A kidobott egykori kacatok,
 tárgyak, a sötéttel
 barátkozó szemeim előtt
 új életre kelnek, 
 a feledés homályából.
Vajon ki tudnék-e
 mászni még a tetőre?
- Ne! Ne! - töri meg a csendet,
 nagymama hangja.
- Nem mászom ki! -
 szinte kiáltok -
- Csak azért jöttem, hogy
 halljalak.
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu