Nobukta (versek)
A padlás
Ocsenás Gábor
A padlás, megőrzi
a régi formákat is,
hisz látom, mikor a
rozoga, imbolygó
falépcső tetején
megállok, és szinte
beesem a térbe.
A több évtizedes
pókháló, mint egy
hajszálvékony celofán
tekeri körbe az időt.
Belépve, hangos
gyermekzsivaj, kemény,
elhangolt, negyven éve málló,
zongorahang üdvözöl,
erősödő emlékeim felől.
A kidobott egykori kacatok,
tárgyak, a sötéttel
barátkozó szemeim előtt
új életre kelnek,
a feledés homályából.
Vajon ki tudnék-e
mászni még a tetőre?
- Ne! Ne! - töri meg a csendet,
nagymama hangja.
- Nem mászom ki! -
szinte kiáltok -
- Csak azért jöttem, hogy
halljalak.
További képek megtekintése
Szólj hozzá a cikkhez!
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.
