mennyi idő kell ahhoz hogy mozdulatlanul megmaradjunk, lebegve azon, amit elkergettünk
vajon mennyi
mennyi idő kell ahhoz, hogy rájöjjünk mekkora a veszteség
hogy mi is odaveszünk
és mennyi idő kell még ahhoz hogy tisztán lássuk magunkat a másikban
vajon mennyi
kinek várjuk akkor a telefonhívását
kiért aggódjunk
kiben ébresszünk vágyat
de tényleg kiben és minek
minek
meddig tolható oldalra az egész és meddig győz felette a teljesség
meddig
mikortól számít követelésnek az öröm
és miért akar azzá lenni
mit tehetünk a letűnt korokkal
és mit tegyünk az eljövendő érdekében
tegyünk egyáltalán
meddig akarunk boldogok maradni
meddig
meddig fontos a hiány vagy a lopott pillanatok
követelnek majd egyszer maguknak többet
követelhetnek
mivel rombolható mindez
és mi építi még magasabbra
mi adta az alapokat és mi mélyíti jobban alá
van határa a tökéletlen teljesnek
van
akar határt
szüksége van egyáltalán a határokra
ülhetünk egymással szemben mint kedves ismerősök
rácsodálkozhatunk a szerepünk kicsinységére
ugye rá
fájhat nagyon
akár sírhatunk dühönghetünk miatta
az éjszakánk is lehet álmatlan
lehet
elriaszthatjuk a másikat
megijeszthetjük
idegesíthetjük
érezhet így
nézhet ránk értetlenül mert nem érti
megtörténhet hogy nem ért
valóban
bosszanthatjuk a mindennapjainkkal magunkkal
üthetjük az ajtaját mert a lopott percek követelőznek
akár ököllel is verhetjük
vagy inkább húzódjunk oldalra
inkább tűnjünk el
melyiket
mikor
érezhetjük egy kicsit kilátástalannak mindezt
és nagyon
mondhatjuk hogy megállt körülöttünk az idő
és azt a vállára tehetjük hogy vele halad
tehetünk ilyet bárki vállára is
akárkiére
rá
megriasszuk vele
ez túl nagy teher
az
számít ez bármit is
valamit
azt
kik vagyunk mi itt
valakik
bárkik
akárkik
mi
ugye megijedhetünk attól hogy láttuk a másik életét
ugye láthatjuk magunkat másképp
azért még nézhetjük az arcát úgy mintha mellettünk feküdne
csak ritkán lopva
úgy hogy ő se vegye észre
gondolhatunk arra, hogy mit akar az élet vele
velünk
láthatjuk magunkat benne
még lehet ilyet tenni
még
lehet ő a tükörkép
..
Vak tükröm előtt állva
száradó könnyfüggönyöm
fátyolán át
lelkem fehér botjával
kergetem a múlt
szerelmes napjait.
Vak tükröm előtt állva
belsőmmel ordibálva
káromkodva szitkozódva
énem zegzugába bonyolódva
vonyítva kérdezem:
mit is ér a szerelem?
Vak tükröm előtt állva
jelre szóra érzésre válaszra
fohászkodva várva
egy ördögi kép villan felém
egy tiszta tükör és
benne én.
Tiszta tükröm előtt állva
„a mit dob a gép”?
sorsra reszketve várva
félve néztem szembe előre
és akkor te
Illés Adrienn és Ocsenás Gábor
További képek megtekintése
Szólj hozzá a cikkhez!
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.
