Nobukta (versek)
A Lánc
Ocsenás Gábor

















Újra meg újra
 
Mint egy láncdohányos, egyik cigiről a másikra gyújtva
Fújom a füstöt úgy éjfél küszöbén, tág pupillákkal egy sör ölelésén.
Kesernyés sörhabon ujjaimmal játszom, alakod, lelked azon formálom,
Tudatom tiszta és mégis megiszlak, a pohár alján is téged kutatlak.
 
 
Ízlellek, kóstollak, megiszlak százszor, asztal és gondolat szinte már táncol,
Bilincsbe verve, szaggatva, reszketve, várom a hajnalt, töprengve, merengve.
Morzsák szaladgálnak, nevetve gurulnak, földön megpihenve, kéjesen nyújtóznak,
Idéznek ők is, hisz nem feledhettek, kihűlt vánkosoddal harsányan perelnek.       
 
 
Pereg az óra, hullnak a szemek, tovatűnő álmok, lassan szédelegnek,
A hajnal rám kacsint, csalfa reményt keltve, vigyorog szemembe, nyelvét kiöltve. 
A kakas tör-, zúz csendet, harsányan üvölti, a láncvégi csikket, hogy adjam csak neki,
Nem adom, elteszem, hisz kelhet még neki, talán most őrülten Ő is ezt keresi,
 
 
Újra, meg újra.
 
 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu