Nobukta (versek)

Decrescendo

Fenyvessy Szilvia
















Majdnem megtörtént megint.
De rosszkor léptem be.
Aztán befeküdt közénk
Anyád, vagy az én Anyám,
esetleg mindkettőnké,
mindenesetre az egész teret elfoglalták
Pedig idegesen rángott a gyomrom,
másodszor és harmadszor is.
A hangok azt mondták, ez jó kezdet.
Pont azt játszottad, amit kellett
amikor kellett,
olajozottan csúszott a vonó.
De valahol megváltozott a ritmus
bizonytalan lett, sebezhető lebegés,
szaggatott akkordok
maszkolatlan hangok törtek elő.
Nem is tudom miért álltam le.
Zavart, hogy lemaradtál
vagy hogy elfogyott a gyantám?
Kijózanító szélroham söpört át
a hülye mentségek
és a majd legközelebb között,
már csak szégyentől vöröslő
faleveleket láttam,
hogy felejthettem el,
négyen nem lehet duettet játszani
ha ketten rángatják a kottát!
Tudod,
nem a darab volt nehéz,
sem a hangszer hamis,
nem volt baj a lendülettel
de odatolakodott a lehetőség
hogy másképp is lehet fokozni,
aztán elbújtam a szék mögött
néztem, hogy szaladsz
jött a decrescendo
és a diminuendo,
nesze neked szerelem,
néhány zacskó ondó.  



További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu