Nobukta (versek)
Macskakövek
Fenyvessy Szilvia
a szél
fák tarkóját borzolja
ölükbe hordja
nyárillatunk
míg ásítunk
háztetőkbe ömlik a sötétség
csillagot nyújt a sötét s ég
sárga Holdat gyújt kopott kabátján
sárga levelet kotor szét a járdán
szakadt gúnyájú házak
szürkére füstölve fáznak
a párkányon összegyűrődött festék
pincékből felszökött hűvös esték
- gyere, ülj ide, nézd velem megint
ahogy felhőköntösben ránk tekint
az udvarunkra felszeletelt égbolt.
Nyár volt.
Elmúlt.
Vártalak.
Már múlt.
Szép volt. További képek megtekintése
Szólj hozzá a cikkhez!
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.
