Nobukta (versek)
Macskakövek
Fenyvessy Szilvia


 














 
 
a szél 
fák tarkóját borzolja 
ölükbe hordja 
nyárillatunk 
míg ásítunk 
háztetőkbe ömlik a sötétség 
csillagot nyújt a sötét s ég 
sárga Holdat gyújt kopott kabátján 
sárga levelet kotor szét a járdán 
szakadt gúnyájú házak 
szürkére füstölve fáznak 
a párkányon összegyűrődött festék 
pincékből felszökött hűvös esték 
- gyere, ülj ide, nézd velem megint 
ahogy felhőköntösben ránk tekint 
az udvarunkra felszeletelt égbolt. 
Nyár volt. 
Elmúlt. 
Vártalak. 
Már múlt. 
Szép volt. 

További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu