Sztárportré
A Sztárportréban Kárpáti Zsolt 
A Groovehouse együttes 21 éves történetéből mondott el különleges eseteket.

"Amikor elindult a Goovehouse, akkor divatban volt a dalokban a rap, és mi is így kezdtük. Később sok esetben azért nem játszotta a rádió a dalainkat, mert rap volt benne. Hiába hívtuk fel elváltoztatott hangon a Danubius Rádiót: Jó napot kívánok, szeretném kérni Groovehouse-tól az xy című dalt... Mondták, hogy nem lehet, kérjetek inkább mondjuk Bon-Bont. Mondtuk, hogy nem, akkor kérnénk a Groovehouse-tól egy másik dalt... Nem, azt sem lehet.

2005-ben volt egy beszélgetésünk a Danubius Rádió vezetőjével, amelyben azt mondta nekünk, hogy nem fogja játszani a dalainkat. Azért mondta el nekünk, mert én rákérdeztem, és ő volt annyira korrekt és aranyos, hogy a szemünkbe mondta. Csak annyit kértünk, hogy tesztelje le. A beszélgetésünk után elkezdte játszani, és bejött. Ez volt az Ébredj mellettem, és a Szívvel lélekkel időszak. 

A második nagylemezünk, a Hajnal című már úgy született, hogy azt mi már a piacra gyártottuk abból a szempontból, hogy az első dalunk a Hadadi című kimondottan úgy készült, hogy csak vokális legyen, és a refrénben legyen énekelhető rész. Egyébként Pápai Joci csinál most ilyet. Az volt a cél, hogy jussunk be Lajcsihoz, mert az ő műsorát iszonyatosan sokan nézik, és ha oda be tudunk jutni, akkor az nekünk egy nagy dobás. Sikerült bejutnunk ezzel a dallal, úgyhogy nagy köszönet érte a Lajcsinak! Ez volt az a dal, amivel mi ott debütálni tudtunk a nagyközönség előtt. Erre jött rá a Hajnal című, ami már utána elsöpört mindent."

 

 





Forrás:sztarportre.hu


További képek megtekintése

Szólj hozzá a cikkhez!

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá.




© 2010 miskolciharsona.hu