Milliárdokat fagyaszthat be Brüsszel

Az Európai Bizottság a héten javasolhatja a kohéziós alapokból származó támogatások részleges, vagy teljes felfüggesztését Magyarország túlzott költségvetési hiánya miatt - jelentette be a testület egyik szóvivője Brüsszelben. Az ügy szerdán kerül a bizottság elé. Ha indítványozzák az eljárást, akkor a végső döntést a pénzügyminiszterek tanácsának márciusi ülésén hozzák meg. Ezzel jövőre 1,7 milliárd eurós támogatásunk kerülhet veszélybe.

Aktuális

A Kocsonyafesztivál hivatalos Programja

Február 24,25,26

Aktuális

Itt a legújabb magyar világsiker

Hatalmas sikert ért el a budapesti A38 kulturális központ és szórakozóhely: a neves Lonely Planet útikönyvkiadó közönségszavazásán elnyerte a világ legjobb bárja címet. A szavazás éjfélkor zárult, harmadik helyre szintén egy budapesti hely, a Szimpla Kert került.

Aktuális

Kiderült, ki lesz a Tankcsapda új gitárosa

Idén januárban jelentette be a Tankcsapda, hogy csaknem húsz év után távozik a zenekarból gitárosuk, Molnár Levente „Cseresznye”. Alig egy hónappal később a debreceni rockzenekar közleményben tudatta, hogy a tavaszi turnét már a Zanzibárból ismert Sidlovics Gáborral kezdik el.

Aktuális
© 2010 miskolciharsona.hu